
Konyha felújítás, és minden lépés, amit ahhoz tudni kell
Ez a cikk egy kicsit száraz lesz, de csak azért , mert a handa-banda és a mende – monda helyett, felsorakoztat minden tudnivalót, elrendezést, méretet, ami ahhoz kell, hogy a konyha felújítás végén ne csak nézni legyen jó a konyhát, de használni is.
Akkor nézzük a konyha felújítás legfontosabb információit

Méretek a konyha felújításhoz
A konyha felújítás és minden helyiség felújítása, mindig azzal kezdődjön, hogy rajzoljuk fel a helyiség alaprajzát. Ennek a módját, egy korábbi cikkünkben, már boncolgattuk.
A lényeg, hogy ezt tehetjük kockás papíron léptékvonalzóval, vagy csak 1:50 arányban átszámítva sima vonalzóval, azaz 100 cm fal a valóságban, 2 cm a rajzon. Vagy használhatunk ingyenes alaprajz szerkesztő programokat is.
Fontos az alaprajz készítése során, hogy ne felejtsük el az ablakok és ajtók helyét, nyitási irányát is feltüntetni, úgyszintén az ablakok esetében a parapetmagasságot is. Ezek az adatok a konyha elrendezését befolyásolni fogják.
Ha meg van az alaprajzunk, mindig a sarokból elindulva – rajzoljuk be a számunkra és a helyiség számára ideális elrendezést. Erről még lejjebb bővebben…
Ehhez az alábbi arány méreteket érdemes tudnunk.
Felső szekrény: 45-90 cm magas, 35-45 cm mély.
Két szekrény közötti hátfal, azaz a köz standard mérete 60 cm, de a modern konyhákban 45-55 cm is lehet, mert így látványosabb , nagyobb a felső szekrény, és a kisebbek jobban elérik. (Ezt a magasságot elsősorban a páraelszívó fogja megadni, azzal, hogy a gyártó előírja, hogy milyen magasan kell lennie a pulthoz képest.)
Alsó szekrény a pulttal együtt 85-90 cm magas, min. 60 cm mély. A magasságot nem a bútor mérete határozza meg, az mindig standard, de az alatta lévő lábat lehet a magasság érdekében állítani, és szintezni vele, abban az esetben, ha az aljzatunk nem lenne teljesen egyenes. 160 cm testmagassághoz a 86-88cm a kényelmes, 170 cm körüli magassággal 90 cm megfelelő lesz.
Munkalap általában 4 cm vastag.
Mosogató és tűzhely között min 90 cm kihagyás szükséges.
Közlekedő, ha kétsoros a konyha vagy konyhapulttal szemben sziget található, akkor közötte 90 cm-t érdemes hagyni.
Eszközök: Mosogatógép 45-60 cm általában. Hűtő, mosógép 60 cm. Hűtőnél figyeljünk arra, hogy hagyjunk helyet mellette, hogy a hűtőajtó túlnyíljon a 90 fokon, mert különben nem fogjuk tudni a fiókjait kihúzni.
Mosogató medence minimum 50 cm , legkisebb 45 cm szekrénybe elfér, de számolni kell a 2 cm-es korpusszal.
Ezeknek a méreteknek az ismeretében fel tudjuk helyezni az alaprajzunkra a konyhánk elrendezését. Jó módszer lehet, ha egy külön papírra felrajzolunk bútorsablonokat (tehát különböző formájú testeket, az eredeti méretnek 1:50 arányában), kivágjuk, és ráhelyezgetjük őket az alaprajzra, amíg meg nem találjuk a tökéletes elrendezést.

Ha meg vagyunk, akkor ki kell választanunk a gépeket, hogy lássuk a tényleges méreteket, és esetleges előírásokat. Előírások alatt olyanra gondolunk, hogy , ha például gáztűzhelyünk lesz, a felett az elszívóig a nyílt láng miatt több helyet kell kihagynunk, mint az elektromos esetében.
programok ÉS SEGÉDLETEK a konyha felújítás tervezésére
A konyha felújítás tervezéséhez rengeteg segítséget lehet találni a neten. Ezeket azért érdemes használni, mert egyetlen fillér elköltése előtt megbizonyosodhatunk róla, hogy a méreteink megfelelnek, a stílus , amit választottunk tetszik, a csap és a foganytúk jól mutatnak együtt, és mindenre gondoltunk, amire gondolnunk kell a konyha felújítás alatt.
Bemutatunk néhány programot és segédletet, amiket mi használunk minden felújítás során:
- Canva
A Canva egy grafikai design program, ami olyan egyszerűen használható, hogy semmi szükség nincsen hozzá grafikai vagy design képességekre.
Mi rendszeresen használjuk a felújítások során. Moodboardokat (hangulattáblákat ) és kezdeti látványterveket szoktunk vele készíteni.
Mikor elkezdünk tervezni egy felújítást mindig az az első, hogy inspirációkat keresünk, hogy meghatározzuk milyen lesz a hangulat. Majd ehhez a hangulathoz keresgéljük a megfelelő bútorokat, burkolatokat, színeket, kiegészítőket. Ezeket a képeket elmentjük, aztán feltöltjük a Canvába és berendezzük egy lapra. Ez segít abban, hogy együtt lássuk a termékeket, és, hogy hogyan nézne ki a végeredmény.
A Canva ingyenesen használható, csak regisztrálni kell. Van egy pro verziója is. Ebben például használható a háttér eltávolító, ami nagyon hasznos mert így egy -egy képről ki tudjuk vágni csak a tárgyat, amire szükségünk van, így realisztikusabb látványt tudunk létrehozni.
Ha ki szeretnéd próbálni, ezen linken megtalálod a mood board mintánkat, amit szerkeszthetsz a saját ízlésednek.

- Planner 5d
A neten sok alaprajz tervezőt lehet használni. Mi a Planner 5d-t használjuk, ennek szintén van egy ingyenes verziója. Lehet vele 2d és 3d alaprajzot is készíteni, és nagyon egyszerű.
- KitchenDraw
Van egy KitchenDraw nevű program, amiben konyhát tervezhet rengeteg válaszható elemmel és még több importálhatóval. A tervező egy professzionális 3 d program, amit sok lakberendező is használ. Most lehetőség van arra, hogy ne kelljen megvenni a teljes programot, hanem egy kisebb díj ellenében 20 órát lehet használni.
- Ikea tervező
A konyha elrendezéséhez és az elemek összeválogatásához nagy segítség lehet az ikea konyha tervezője. Ezt is azzal kell elkezdenünk, hogy lemérjük a konyhát, így ettől a feladattól nem tudunk menekülni.
Ha meg van a méretünk, azt megadhatjuk a tervezőben, és utána válogathatunk a bútorok és elemek között és szabadon kombinálhatjuk.
Ami jó benne, hogy így valóban méretarányos lesz a konyha tervünk, és nem fordulhat elő, hogy valami nem fér tényleg el.
A tervező arra is jó lehet, hogy ötleteket szerezzünk az elrendezéshez és a színekhez. De abban az esetben, ha végül nem ikea konyhát szeretnénk megvalósítani, akkor fontos, hogy ne felejtsük el, hogy az ikea sosem szabvány méretekkel dolgozik.
Ami jó módszer lehet, ha a szekrény vázainkat összeállítjuk az ikea kínálatából, és, ha valami egyedi ajtóra vágyunk, akkor azt külön megcsináltatjuk, vagy beszerezzük, mert így nem olyan limitált az opciónk, mint ha csak ikea frontokból kellene válogatni.
Ma már külön cégek vannak, akik ikea kabinetekhez gyártanak ajtókat, és egyre nagyobb választékkal rendelkeznek. Ez a szolgáltatás ma már nem csak külföldön, de Magyarországon is elérhető.
- Konyha tervező munkafüzet
Ha szeretsz tervezni, de már nem tudsz kiigazodni a cetlijeid között, érdemes lehet a tervezés során használnod a Felújítás Naplót. Ez egy digitális tervező munkafüzet, amit kinyomtathatsz és minden fontos információt , méretet, termékek neveit, amik tetszettek, a konnektorok pontos helyét , és mindent amire szükséged lesz ide jegyzetelhetsz a felújítás alatt.
A felújítás naplóban vannak előre gyártott kérdések, listák és táblázatok, amik segítenek megtervezni a konyha felújítás minden lépését, és irányítanak is, ha nem tudod pontosan miket is kell átgondolnod.

FELÚJÍTÁS NAPLÓ
Ha felújítás előtt áll, de nem tudja, hogyan kezdjen bele, milyen termékekre lesz szüksége, hogyan legyen egységes a design, a tervezésben segítségére lesz a Felújítás Napló.
Ez egy letölthető tervező füzet, mely digitálisan használható, előre gyártott kérdésekkel, táblázatokkal és listákkal vezeti végig a felújítás tervezésén.
A tervező füzetet generálkivitelezőként, sok éves tapasztalat után állítottuk össze, azon kérdések és problémák mentén, amivel az Ügyfeleink találkoztak a felújításaik során.
Külön fejezet foglalkozik 20+ oldalon a konyha megtervezésével.
Konyha elrendezése típus szerint
Ha meg van a konyha helyiségünk alaprajza, akkor ideje eldöntenünk a konyha elrendezési típusát. Több lehetőség közül is választhatunk.

Az elrendezés kiválasztása során elsősorban a falak és a nyílászárók elhelyezkedését vegyük figyelembe. Ugyanakkor a konyha felújítás során érdemes – költséghatékonyság szempontjából – arra is odafigyelni, hol helyezkedik el másik vizes helyiség.
Ha módunkban van, akkor a konyhát és benne a víz kiállásokat igyekezzünk olyan falra elhelyezni, ami a fürdőszobával közös, mert ezesetben a gépészeti munkák jóval kisebb összeget fognak felemészteni, mintha a lakás másik végébe kerülne a konyha a fürdőtől.
A konyha háromszög
Amikor a konyha felújítás során tervezzük az egyes elemek elhelyezkedését figyelembe kell vennünk az ergonómiát és egy képzeletbeli háromszöget kell leírnunk. Ennek igazán nagy konyhák esetében van jelentősége. Egy pici panel konyha felújítás során nagyjából nem lesz jelentősége ennek a háromszögnek, mert olyan kis helyet járunk be, hogy minden kézre fog esni bárhova helyezzük.
Szóval ennek a lényege, hogy a három fő elem, azaz a mosogató, a főzőlap és a hűtő elhelyezkedését egymáshoz képest, úgy célszerű kialakítani, hogy a közöttük lévő mozgás során egy háromszöget írjunk le.
De a háromszögnek igazából a legfontosabb része, hogy úgy álljanak össze az elemek, hogy minden munkafolyamat mellett maradjon munkapult felület. Ez azért is fontos, hogy jól használható legyen a konyha, és például a főzés közben legyen hova letenni a főzőlap mellett a fakanalat, és a fűszereket. Ugyanakkor biztonsági előírások miatt is, hiszen a vizes blokkok és a tűzhely között is szükség van helyre.
Miért fontos a konyhai műveletek technikai sorrendje?
A konyha felújítás során, amit még sűrűn szeretnek emlegetni az a technikai sorrend.
Ez ugye a sorrendje annak, hogy jövünk megyünk, használjuk a konyhát:
Élelem Tárolás – Előkészítés munkafelülete– Mosás vízvétel – Feldolgozás munkafelülete – Sütés, főzés – Tálalás
A legjobb elrendezés, ha ezt a vonalat tudjuk követni, és az egyes fázisok munkafelületének legalább 45 -60 cm -t hagyunk.
Milyen legyen a világítás és hol legyen konnektor?
Ha meg vannak a gépek és, hogy azoknak hol lesz a helyük, a konyha felújítás következő lépése már adja magát. A világításokat és a konnektorokat az elrendezésnek megfelelően kell elhelyezni. Segítség lehet ebben a weboldalunkról ingyenesen letölthető világítás tervező füzet .
Világítás szempontjából gondolnunk kell általános világításra és mellé helyi világításra is.
Az általános világítást adhatja a mennyezeten elhelyezett lámpa, vagy akár mennyezetbe süllyesztett szpot lámpák is.
A helyi világítás egyik eleme a pult világítás – ez lehet hideg fehér 5000 Kelvin alatti értékű, mert ez a fény segíti a koncentrációt. Emellett helyi világításhoz tartoznak az asztal vagy a pult feletti függőlámpák is.
Konnektorokból sose elég. Ezt jegyezzük meg. Nem csak konyha felújítás kapcsán, de bármely helyiség esetében helytálló.
A konnektor olyan helyen legyen, ahol víztől és hőtől védve van.
Amit fontos tudni a konnektor elhelyezésénél, hogy a mosogatógép konnektor – és a vízkiállás is – a szomszéd konyha szekrény hátulja mögött kell legyen. Ennek és a sütőnek külön dedikált áramkört szoktunk adni.
A sütő szempontjából pedig az fontos, hogy ha magasszekrényben van elhelyezve, ne közvetlenül mögé kerüljön a konnektor, mert nem lehet majd a gépet teljesen betolni a szekrénybe és billegni fog.
A konyha felújítás munkáinak sorrendje
Ha valahol, akkor a konyha felújítás során extra fontos, hogy alaposan meg legyenek tervezve a részletek. Pontosan tudnunk kell milyen lesz a bútor elrendezése, milyen magasra kerül felső szekrény, hova fogjuk rakni a pulton a kávéfőzőt. Ezek befolyásolják a villanyszerelés, a vízszerelés, a burkolás munkafolyamatait.
Ha bizonytalan abban pontosan miket kell megterveznie a konyha felújítás alatt, a neten található konyha felújítás tervező füzet, előre kitöltött kérdésekkel és táblázatokkal irányítja majd lépésről lépésre a folyamatban.
Ha meg vagyunk a tervezéssel, indulhat a tényleges munka. Ennek első lépése a bontás, ahol a korábbi szekrények, csempék, esetleg falak kerülnek eltávolításra. Ezután jön az építés, ha esetleg új falra van szükségünk.
A harmadik lépésben a víz, villany és fűtés szerelés következik. Ebben a lépésben elkészülnek az alapszerelések és a későbbi szerelvényekhez szükséges kiállások. Ha még bármi változást szeretnénk a terven ez az a pont, ahol megtehetjük.

Ezek után már a falak glettelése és vakolása következik, ami után bármi kiállás módosítása, már jelentős költséggel és újabb rombolással jár. A falak előkészítése után a burkolás következik, aztán a festés. Ezután kerülhet helyére maga a konyhabútor és a szerelvények.
Design konyhai elemek
A konyha felújítás hadműveletünkhöz számtalan jobbnál-jobb inspirációt, és sok modern elemet találhatunk pinteresten vagy a neten bárhol. Összegyűjtöttük a mostani modern megoldásokat.
Most az egyik legtrendibb konyha kivitel, hogy a kamrát a konyha folytatásaként helyezik el, és egy bútorlapba álcázva rejtik el az ajtaját. Ehhez persze elegendő helyre és egy hosszú falra van szükség. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, de szeretnénk valami kamra félét, megfontolandó, hogy azt a konyha vagy a szomszédos szoba terhére lopjuk el.

Az egyik felújításunknál például a konyhával párhuzamosan az előszoba futott. A konyha keskeny, de elég hosszú volt. Így abból loptunk el egy részt a kamra számára, tátong fallal leválasztva. A kamra bejáratát pedig az előszobából nyitottuk a beépített szekrényből. Nézze meg róla a videót itt.
Ezen kívül a modern konyha felújítás elemeként ma már a sütő nem a főzőlap alá kerül, hanem egy magas bútorba beépítve, nagyjából 60 cm-re a földtől. Ez letisztult és elegáns megjelenést ad a helyiségnek.
Ugyanezt a hatást kölcsönzi a konyhánknak az a megoldás is, ha bútorlappal eltakart mosogató és hűtőszekrény kerül beépítésre.

A design szempontjából pedig egyre népszerűbbek a felső szekrény helyett, vagy azt kiegészítve a nyitott polcok. Ezeket, ha fából készítjük, melegséget és izgalmat tudunk adni bármilyen más színű kabinethez. De ne essünk túlzásba. Lehet a pinteresten jól mutat egy faltól falig nyitott polc, tele mindenféle gyönyörű kerámia bögrével, de az otthonunkban egy porfogó kacat polccá válhat. Itt is él az elv, hogy a kevesebb több.
Munkapult és hátfal
A munkapultunknak csak a pénztárcánk szab határt, és az, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie. A legelterjedtebb az MDF lapból készült, különböző mintázatú pultok felhelyezése, amik tartósak és szépek tudnak lenni.
De azért, ha valami egyedibbet szeretnénk vannak opcióink:
- A terrazo most reneszánszát éli, nagyon szép és tartós anyag, de a lerakása elég drága tud lenni és nem tisztítható akármivel.
- A beton pultok is nagyon népszerűek különlegességük és strapabíró tulajdonságuk miatt, de évente frissíteni kell az impregnálását.
- A márvány igazi luxus termék, gyönyörű, egyedi mintázatú nagy táblákból vágathatjuk ki, viszont tisztában kell lennünk vele, hogy nagyon sérülékeny, speciális törődést igényel.
- A gránit pult nagyon ellenálló, könnyű tisztítani, igaz nem az olcsó kategóriába tartozik, de tartós és praktikus megoldás.
- Nem túl terjedt itthon, pedig jó megoldás a zsírkőből készült pult is, ami nagyon ellenálló.
Egyre közkedveltebb, hogy a munkapult anyagával egyező hátfal kerül felhelyezésre, ami letisztult és modern külsőt ad a konyhának. Ugyanakkor felhelyezhetünk akár üveglapot is, vagy bármilyen csempét. Egy konyha felújításunkon például madaras dekorcsempe került felhelyezésre hátfalként a Merkury Marketből, ami nagyon feldobta a konyhát.


A pultok esetében érdekes és praktikus elem a pultba süllyesztett rejtett elosztó, amely nyomásra kiemelkedik a pultból. Ezzel rengeteg lehetőséget adunk a különböző gépek használatának anélkül, hogy a hátfalunkat tele raknánk konnektorral.
De láttunk már olyan főzőlapot is, ami a munkapultba van integrálva, de gyakorlatilag használaton kívül láthatatlan.
Milyen legyen a konyha stílusa a felújítás után?
Annak, hogy milyen stílusú, színű szekrényeket és munkapultot, valamint hátfalat használunk, csak a képzeletünk szab határt.
Íme néhány példa:





Kiegészítőkkel is dekoráljunk a konyha felújítás után
Ha konyha felújítás, akkor bár nem elengedhetetlen részlet, de nem hagyhatjuk ki a konyhai eszközöket sem. Mert ugye nem dukál, egy szép felújított konyhában, hogy a tűzhelyen a Nagyi pöttyös lábasa virítson. Még akkor sem, ha talán semmi más lábasban nem lesz olyan finom a húsleves, mint abban. És, ha nyitott polcban gondolkodunk is szükség lesz néhány szép kerámia tálra és kiegészítőre.
A legújabb kedvenceink a Solapoint választéka. Svájci pontossággal 1866 óta működő cég, de mi is csak nemrég fedeztük fel őket a neten, mikor egy boldog felújított konyha tulajdonosnak kerestünk konyhai kiegészítőket.
EZ IS ÉRDEKELHETI