Panel fürdőszoba felújítás – Önnek is lehet nagyobb a fürdőszobája 

A legutóbbi munkánk során egy panel lakást újítottunk fel. A panel fürdőszoba felújítás része jelentette a legnagyobb kihívást, mert a tulajok szerettek volna egy mosógépet és még egy wc-t elhelyezni a fürdőszobában.

Kicsi panel fürdőszoba a felújítás előtt, káddal és mosdóval
Kibővített panel fürdőszoba mosógéppel, káddal és fali WC-vel

Ez a cikk arról fog szólni, hogy hogyan oldottuk meg a fürdő méretének bővítését a panel fürdőszoba felújítás során. 

Röviden

  • A panel fürdők általában kicsik, csak kád és mosdó fér el bennük. Itt egy mosógépnek és egy második WC-nek is helyet kellett csinálni.
  • Panelben csak válaszfal bontható, statikus jóváhagyásával. A fürdő bejárati falát elbontottuk, és a folyosóból elvéve 3,5×1,5 m-es fürdő lett.
  • A kádat a hosszú falra forgattuk, a csöveket egy gipszkarton fal mögött vezettük el, vésés nélkül.
  • Rejtett tartályos WC-nél gondolj a strangok megközelíthetőségére.

A panellakásokra jellemző, hogy a fürdőszoba a lakás egy szűk folyosójáról közelíthető meg. A panel fürdőszobák mérete általában nagyon kicsi, egy fürdőkád és egy mosdó fér el benne. 

Így volt ez az általunk felújított panel lakásban is, ahol a fürdőszoba a folyosó végén, közvetlenül a különálló wc mellett, az egyik hálószobával szemben volt. Eredetileg egy fürdőkád és egy mosdó volt benne. 

A tulajok szerettek volna még egy wc-t elhelyezni a lakásban, ami egy 4 tagú család esetében nem hátrány , ha van, és mivel más lehetőség nem volt, a fürdőszoba területén kellett a mosógépnek is elférnie. Ehhez a panel fürdőszoba felújítás keretében meg kellett nagyobbítani a fürdőt, amit falbontások segítségével oldottunk meg.  

Falbontás a panelben

A panel lakásokban szigorú feltételei vannak a falak bontásának. A tartófalak elbontása nem lehetséges, kizárólag válaszfalak elbontására kaphatunk jóváhagyást. Ehhez szükséges, hogy felkeressünk egy statikust, aki ismeri a panel lakások adottságait és teljes bizonyossággal meg tudja állapítani, hogy mely falak válaszfalak és ezáltal engedélyét adja a bontáshoz. 

Ma már egyébként a panel lakások alaprajzairól külön nyilvántartást is lehet találni, amelyből hasznos információk nyerhetőek ki az Országos Tanúsító Központ honlapjáról.

A példaként bemutatott panel fürdőszoba felújítás során a fürdő folyosó felöli bejárati fala válaszfal volt, így ennek bontására engedélyt kaptunk. 

Panellakás folyosója, ahonnan a fürdőszoba bővült
Panel fürdőszoba bejárata a bővítés előtt

Statikusi jóváhagyás birtokában a panel fürdőszoba felújítás első lépéseként elbontottuk a fürdő eredeti bejárati falát, és a wc-t és fürdőt elválasztó fal magasságában húztunk egy gipszkarton falat a folyosón. Ezzel megnöveltük a panel fürdőszoba területét , ellopva a folyosóból. Így lett egy 3,5×1,5 méteres téglalap alakú fürdőnk. 

Ezzel a módosítással viszont a folyosó másik oldalán, a fürdővel szemben található szoba  bejárata éppen beleesett a fürdő új területébe, így az ajtót befalaztuk és falvágással áthelyeztük az új gipszkarton fal másik oldalára.

Panel fürdőszoba bontás közben

INGYENES TERVEZŐ

Panelben a fürdő bővítése statikus vizsgálattal és engedéllyel jár, ezért ezt kell a legkorábban eldönteni.

Generálkivitelezőként összeszedtük egy tervezőbe, mit kell eldöntened és milyen sorrendben, hogy ne a szakik kérdéseire kelljen 30 másodperc alatt válaszolnod. Ingyen letöltheted, és kapsz mellé egy rövid e-mail mini kurzust is.

Panel fürdőszoba elrendezése

A bontási munkák közben a panel fürdőszoba felújítás második lépéseként ki kellett azt is találni, hogy milyen legyen az elrendezés. A fürdőszoba elrendezése egyetlen típusú lakás esetében sem alakítható teljesen szabadon, de egy panel esetében még nehezebb, a közös strangok, a vékony falak és a wc kötött mozgathatósága miatt. 

A tulajok kezdeti panel fürdőszoba felújítás tervei szerint a fürdőkád maradt volna az eredeti helyén a rövid falon és mellé kerül a wc merőlegesen, de így elég kényelmetlen lett volna a mozgás benne. 

Ehelyett inkább elforgattuk a kádat a hosszú falra, és a wc a fürdőkád mellé került, közvetlenül a különálló wc melletti falra. Ezzel az elrendezéssel a vízszerelés is egyszerűbb volt. 

Panel fürdőszoba első elrendezési terve
Panel fürdőszoba végleges alaprajza, a kád a hosszú falon

Vízszerelés a panel fürdőszoba felújítás során

A panel fürdőszoba felújítás alatt a hosszú falon felhúztunk egy gipszkarton falat, amivel minimális területet veszítettünk ugyan a fürdő szélességéből, viszont cserébe, a karton fal mögött el tudtuk vezetni a csöveket, a falak vésése nélkül minden vízkiálláshoz. Így egymás mellé került a kád csaptelep, a mosdó csap és a mosógép kiállása.  

A fürdőkád mellé került elhelyezésre a wc, mert ez volt a legközelebbi hely a lakás másik, különálló wc-je mellett.

Vízvezetékek a gipszkarton fal mögött a panel fürdőszobában

Rejtett tartályos WC beépítése

Panel lakásokban körültekintően kell eljárni, abban az esetben, ha rejtett tartályos wc beszerelését szeretnénk. Célszerű olyan megoldást találni, egy leszerelhető ajtó vagy panel formájában, amivel a strangok jól megközelíthetőek.

Ezzel a kérdéssel nekünk szerencsénk volt a panel fürdőszoba felújítás során, mivel ebben a házban a fürdőszobai strangok a ház külső folyosója felől voltak megközelíthetőek. Így bátran beépíthettük és csempézhettük a tartályt, mert egy esetleges strang javítás vagy csere során nem kell szétbontani. 

Kibővített panel fürdőszoba mosógéppel, káddal és fali WC-vel
A panellakás folyosója a fürdőszoba bővítése után
Panel fürdőszoba rejtett tartályos WC-vel és káddal

Ha érdekli a panel lakás felújítás többi helyisége is, nézze meg a referenciáink között. Vagy nézd meg a panel felújítás sorozatunkat a tiktokon.

Gyakori kérdések

Meg lehet nagyobbítani egy panel fürdőszobát?

Igen, ha a szomszédos fal válaszfal, és a statikus jóváhagyja. Itt a folyosóból vettünk el, így lett 3,5×1,5 m-es a fürdő.

Hol nézhető meg egy panellakás eredeti alaprajza?

Az Országos Tanúsító Központ honlapján van nyilvántartás a panel lakások alaprajzairól.

Miért nehéz átrendezni egy panel fürdőt?

A közös strangok, a vékony falak és a WC kötött mozgathatósága miatt.

Lehet rejtett tartályos WC panelben?

Igen, de úgy kell kialakítani, hogy a strangok megközelíthetők maradjanak, például egy leszerelhető panellel.

Felújítás Napló digitális felújítás tervező füzet oldalai

FELÚJÍTÁS NAPLÓ

Ha felújítás előtt áll, de nem tudja, hogyan kezdjen bele, milyen termékekre lesz szüksége, hogyan legyen egységes a design, a tervezésben segítségére lesz a Felújítás Napló.

Ez egy letölthető tervező füzet, mely digitálisan használható, előre gyártott kérdésekkel, táblázatokkal és listákkal vezeti végig a felújítás tervezésén.

A tervező füzetet generálkivitelezőként, sok éves tapasztalat után állítottuk össze, azon kérdések és problémák mentén, amivel az Ügyfeleink találkoztak a felújításaik során.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Csaptelep választás: amit a burkolás előtt kell eldöntened
Van csaptelep, amit elég a szerelvényezésre kiválasztanod, és van, amit már a …
Falfülke építése a fürdőszoba felújítás alatt: méretek, kialakítások, design lehetőségek
Minden a falfülke készítéséről. Ha fürdőszoba felújítás előtt áll, nem hagyhatja ki …