SZIGORODÓ ENERGETIKAI SZABÁLYOK …

AVAGY KÖZELEDJÜNK A NULLA ENERGIA IGÉNY FELÉ

Régóta téma a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, a készletek kimerülésének lehetősége, a fenntartható fejlődés elmélete. Ezen témák mentén évek óta szigorodnak az épületekre vonatkozó energetikai szabályok, melyek közül fontos határidő érkezik a jövő évtől.

2021. január 1- je után már csak olyan ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább közel nulla energiaigényű.

Ennek megvalósulása három lépcsőben történik. Ezzel többek között megszabják, hogy a fűtött teret határoló falaknak, födémeknek és egyéb szerkezetnek legalább mekkora hőszigetelő réteget kell tartalmazniuk, hogy a nyílászáróknak milyen hőátbocsátási tényezőknek kell megfelelnie, hogy az összes határoló szerkezeten keresztül együttesen mekkora lehet a hőveszteség, továbbá, hogy mekkora hatásfokkal kerül előállításra a szükséges energia. Ezek célja a fűtési hőszükséglet és energiaigény csökkentése. Ez alapján a felépült ingatlannak legalább BB energetikai tanúsítvánnyal kell rendelkeznie.

Az ingatlannak ezentúl legalább 25 % – ban használnia kell megújuló energiát, úgy mint tűzifa, nap-, szél-, vízenergia. A legelterjedtebb megoldások már most a napelemek, napkollektorok vagy hőszivattyúk.

A Széchenyi 2020 keretében a Magyar Fejlesztési Bank külön támogatja a lakosságot az energiahatékonyságot növelő programjában nyújtott kamatmentes kölcsönnel. A kölcsönt magányszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek igényelhetik, minimum 10 % -os saját forrással fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésére, nyílászárók cseréjére, napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk vagy korszerű faelgázosító berendezések beépítésére.

Megéri a beruházás használt ingatlanok esetében is. Egyrészt mert az idő előrehaladtával várhatóan a megújuló energia használata lesz az elvárt és egyetlen mód. Másrészt pedig a becslések szerint egy ilyen jellegű felújítás, már az első években csökkenti a családok rezsi költségét, még akkor is ha azt hitelből megoldva a törlesztőrészletet is fizetni kell. Nem beszélve arról, hogy biztosítanunk kell a jövő generációinak is egy olyan környezet létezését, melyben kielégíthetik saját szükségleteiket és megvalósíthatják álmaikat.

Szólj hozzá!