Az otthonfelújítási támogatás igényléséhez lehet, hogy MÁK szerződés minta kell, de a biztonságos kivitelezéshez ez nem elég. Hogy miért?
“Még két hét és elkészülünk, legfeljebb három”. „Azt nem mondta, hogy ilyen anyagból szeretné, az többe kerül.” „Kijavítjuk a hibát, de azt nem mi okoztuk, ezért annak többletköltsége lesz.” Tegye fel a kezét, aki hallotta már a következő mondatokat egy építkezés, felújítás során. Nagyon jó. Most leteheti a kezét az, aki a kivitelezési szerződés megkötésekor ezeket a problémákat rendezte, és nem volt összeveszés a vége a kivitelezővel. Gondoltuk.
Akkor nézzük meg mivel célszerű kiegészíteni a MÁK szerződés minta használatát, ahhoz, hogy gördülékeny legyen a munka.
Sok tanulmány ír róla, hogy az építőiparban magas volt az aránya a számla és szerződés nélküli munkáknak. Nyílván ennek elsődleges oka, hogy így olcsóbb a munka. Ugyanakkor azonban így nincs garancia, nincsenek korlátok. Ezeknek a problémáknak a megoldására is alkalmassá vált az otthonfelújítása támogatás bevezetése, amiről korábbi cikkünkben írtunk.. Mivel a támogatás elszámolásának a feltétele a Mák szerződés minta és számla a kivitelezőtől, így tisztul az építőipari gazdaság.
A támogatás igényléséhez szükséges Mák szerződés minta a Magyar Államkincstár weboldalán közzétett nyomtatvány. A legfontosabb feltételek, amelyeket a MÁK szerződés minta pontjai rögzítenek:
- munka pontos címe és helyrajzi száma,
- a befejezési határidő,
- a tény, hogy a megrendelő és a kivitelező nem állnak rokoni viszonyban,
- valamint a kivitelező nyilatkozatát, hogy bevallási kötelezettségeinek eleget tesz.
- a szerződéshez kötelezően csatoltandó melléklet hivatott az elvégzendő munkanemeket, anyag és munkadíj költségeket részletezni.
Ezek a támogatásban elfogadható szerződés minimum feltételei. Azonban a Mák szerződés minta használata ajánlott, de nem kötelező. Így célszerű a kivitelezővel egy olyan szerződést kötni, amely tartalmazza a támogatáshoz szükséges ezen feltételeket, másrészt pedig egy huszárvágással megoldhatja a kivitelező és megrendelő között felmerülő fenti problémákat.

Íme 3 feltétel, amiről érdemes a Mák szerződés minta kötelező pontjai mellett a kivitelezési szerződésbe beépíteni, hogy a munka vita és felesleges költség nélkül menjen.
Fizetési ütemezés
Mindenképpen rögzítsük dátumokkal és készültségi fokokkal a kivitelezési szerződés pontjai között, hogy mely napon kell fizetni a kivitelezőnek, és a kifizetésnek mi a feltétele, például valamilyen munka elkészülte.
Gyakori eset, hogy nagyobb munkák esetében a Kivitelezők előleget kérnek. Ez általában az anyagok megvásárlásához és a felvonulási költségek fedezetéhez lehet szükséges. Abban az esetben, ha az anyagokat a megrendelő vásárolja, úgy csak munkadíjra nem célszerű a kivitelezőnek előleget adni. Főleg, ha ismeretlen a cég számunkra. Ilyen esetben inkább felvonulás és a munka megkezdése után szakaszosan fizessük a munkadíjat a teljesítés mérföldköveinek megfelelően.
Fizetési ütemezés esetén szintén a “valami nem stimmel” árulkodó jele lehet, ha már a befejezés előtt elkéri az összes díjat a kivitelező. Mindig hagyjunk fizetendő díjat, amelyet csak a munka teljes befejezése és átadása után fizetünk ki. Ez esetben, ha bármely probléma merül fel a teljesítéssel , van miből visszatartanunk kötbérre, javítási költségekre.
Tételes anyag és munka leírás
A legjobb eset az, ha a munkáról tervek és anyagkiírás készül, ami a MÁK szerződés minta 1. számú nyomtatványa mellett egy további melléklet lehet. Ilyenkor teljesen egyértelmű és követhető, hogy a kivitelező a megadott díjért milyen munkát vállalt el, hány elektromos kiállást szerel, meddig burkolja a fürdőszobát, milyen minőségi laminált padlót vesz meg.
Kisebb felújítások esetében persze általában nem áll rendelkezésre tényleges rajzolt terv. Ekkoris fontos viszont, hogy legalább az elképzelésünk már meg legyen, mit, hova, mennyit és milyen minőségben akarunk.
A legtöbb projekt azért fuccsol be, mert ezek a feltételek nincsenek tisztázva. Menet közben sok a kérdés, tisztázatlan körülmény, félreértés, amitől a kivitelező frusztrált, a megrendelő pedig becsapottnak érzi magát.
Tehát fontos, hogy a MÁK szerződés minta melléklete legyen a lehető legpontosabb munka műszaki leírás és anyag kiírás. Menet közbeni bármely módosítást vagy igényt, írásban – legalább emailben – kommunikáljunk, mindkét fél érdekében.
Ugyanakkor mi például minden otthonfelújítási támogatással igénybevett munkánál adunk egy külön részletes költségvetési leírást, amit csatolni lehet a kérelemhez, mert a MÁK információi szerint az igénylés elutasításának egyik nagy oka, hogy az ügyintézők számára a munka nem teljesen beazonosítható.

Kötbér
Célszerű rögzíteni a MÁK szerződés minta pontjai mellett, hogy mi történik, ha bármelyik Fél a kötelezettségeivel késik, hibás a teljesítés, meg sem történik, vagy utólag derül fény a hibára.
Fontos tudni, hogy garanciális kötelezettségek a kivitelezőt – ha van szerződés és számla , és nem azt mondja, hogy még életében nem látott minket, nemhogy bármit felújított volna nálunk – jogszabály alapján is kötelezik. A kötbér fizetésére azonban csak az esetben köteles, ha azt külön nyilatkozatban vállalja. Ennek mértékét a Felek szabadon határozzák meg. Kiköthető késedelmi, meghiúsulási vagy akár hibás teljesítési kötbér is. Ezek mértékét akár fix napidíjban, vagy akár az egész összeghez vetített százalékos arányban is meghatározhatjuk .
Az azonban egyértelmű, hogy hiába a kötbér vállalás, a kivitelező nagyon ügyesen fog tudni kibújni alóla, ha a szerződés nem rögzíti egyértelműen a feladatokat, vagy, ha mentközben sok a változtatás, vagy nem tud haladni a munka, amíg egy- egy kérdés megválaszolásán gondolkodunk. Így a felsorolt feltételek mind együtt működnek, egyik a másik nélkül nem tud érvényesülni és védeni minket.
Szóval ne érjük be az egy oldalas MÁK minta szerződés használatával. Annak kötelező pontjai mellett foglaljunk minden fontos feltételt írásba, és álljunk két lábbal a földön, akkor is, amikor a kivitelezővel leülünk tárgyalni.
EZ IS ÉRDEKELHETI